Informatikai támogató technológiák biztonsági vonatkozásai

Horváth Ádám, Laufer László (Munkavédelem és Biztonságtechnika 2009/4, pp. 37-43.)

A támogató technológiák (TT) fókuszát nehéz pontosan körülhatárolni, hiszen az összes infokommunikációs alkalmazás célja az emberi feladatvégzés megkönnyítése, a környezet megismerése, a problémamegoldás, a társakkal való kommunikáció korlátainak kiterjesztése és a lehetőségek bővítése, a hatékonyabb munkavégzés és a kényelmesebb életvitel reményében. Ahogy a fogyatékkal élők és az átlagosnak tekinthető emberek közt sincs éles határvonal, azt is nehéz meghatározni, hogy egy információs technológiai alkalmazás milyen ismérvek alapján tekinthető TT-nek.

A támogató technológiák alatt általában az idősek, a gyerekek, fogyatékkal élők, az ún „digitális szakadék” túloldalán elhelyezkedő társadalmi csoportok részére fejlesztett rendszereket szoktuk érteni, amikkel általában az átlagostól eltérő módokon, vagy a megszokottól eltérő szituációkban lépnek interakcióba a felhasználóik. A TT fejlesztésénél ezért kulcsfontosságú az eltérő lehetőségek és igények pontos megismerése. Ezek által mérhetőek fel azok az eltérő biztonsági kockázatok és a használat közbeni veszélyforrások, amiket figyelembe kell venni a tervezésnél.

A Támogató Technológiák általános biztonsági megfontolásai

A TT egyik érdekes paradoxona, hogy míg a fogyatékkal élő személy korábban az ápolóitól függött, azoknak volt kiszolgáltatva, a segítő technológia használatával az adott szolgáltatásoktól vagy eszközöktől válik függővé. Egy-egy adott eszköz használata annyira beépül a mindennapi életvitelébe, hogy joggal számít rá, hogy minden körülmények között ugyanazokat a támogatásokat nyújtja számára. Ebből adódóan a TT-tól sokkal nagyobb megbízhatóságot várnak el a felhasználók és az üzemeltetők, mint az egyéb eszközökkel szemben.

Általában a „hagyományos” ember-számítógép interakcióban a felhasználó felé a rendszer folyamatos visszajelzést biztosít aktuális állapotáról és állandó kontrollt tesz lehetővé a felhasználó számára, hogy az bármikor módosíthassa, vagy akár le is állíthassa működését. A „hagyományos” informatikai vagy más technológiai rendszerek biztonságos működésének legfőbb letéteményesei maguk a felhasználók, akik felelősséggel tartoznak a rendszer megfelelő használatáért.

A TT-nál azonban merőben más a felhasználó és az eszköz viszonya. Az ilyen technológiák egyik központi funkciója, hogy bizonyos feladatokat, döntéseket átvállalnak a felhasználóiktól. Ez vagy azért szükséges, mert a felhasználó nem képes meghozni az adott döntéseket, mert például nincs meg a képessége a használat során bekövetkező helyzetek elemzésére, vagy képes lenne dönteni, de nem tudná azokat kivitelezni a megfelelő időben. Az ilyen rendszereket a felhasználóhoz alkalmazkodó, vagy más néven adaptív rendszereknek nevezik. A TT az automatikus adaptáció és a manuális testreszabhatóság kontinuumán sok esetben az előbbi végponthoz esnek közelebb. Ezekben az esetekben mivel a rendszer nagyon minimális, esetenként semmilyen kontrollt nem ad a felhasználónak bizonyos helyzetekben, ezért a döntés teljes felelősségét átvállalja a rendszer.

A következő két fejezetekben a TT két fejlesztési irányát kívánjuk bemutatni biztonsági szempontból. Az egyik, a manapság nagy népszerűségnek örvendő környezeti intelligencia, a másik pedig az intelligens segítő eszközök. Ez utóbbinak is egy speciális területén, a mobilitást segítő eszközökön szeretnénk bemutatni azokat a kockázati tényezőket, melyeket a fejlesztésnél figyelembe kell venni.

Környezeti intelligencia

Az informatikai rendszerek fejlődési iránya sok szempontból azt mutatja, hogy a számítógépek a jövőben nem csupán valamely adott helyen lévő eszközök lesznek, hanem olyan intelligens környezetben fogunk élni és dolgozni, amely alkalmazkodik szokásainkhoz, érzékeli igényeinket és tartózkodási helyünktől függően lép velünk interakcióba. Az ilyen rendszerek egyik legfontosabb alkalmazási területe az egészségügy. Az egészséggel kapcsolatban régóta halljuk a médiából, hogy a hangsúly áttevődik a kórházi ápolásról az otthoni ellátásra, a beavatkozásokról az életminőség javítására, a gyógyításról a megelőzésre. Ezekkel a trendekkel párhuzamosan egyre nagyobb szerephez jutnak a környezetbe ágyazott egészségügyi rendszerek, amelyek az egészség, illetve az erőnlét megőrzése és a kórházba kerülés elkerülése érdekében képesek orvosi távfelügyeletet biztosítani, visszajelzéseket és tanácsokat adva a felhasználónak. Az informatikai kutatásnak ezt a területét kezdetben az „eltűnő számítástechnika” (disappearing computing), később a „környezeti informatika” (ambient computing), valamint a „mindenütt jelenlevő”, illetve a „mindent átható számítástechnika” (ubiquitous, illetve pervasive computing) megnevezéssel különböztették meg. A négy különböző megnevezés lényegileg nem tér el egymástól, de jól jelzi a témára irányuló érdeklődés mértékét. Az ilyen háttérben működő rendszerek általában a felhasználó igényeire való testreszabást követően maguktól működnek, nincs folyamatos felhasználói kontroll a rendszer állapotait szabályozó folyamatok felett.

A TT területén a környezeti intelligencia legfontosabb felhasználói a krónikus betegségben szenvedők, akik nem igényelnek állandó kórházi ellátást, viszont az otthoni ápolásuk szempontjából lényeges a folyamatos monitorozásuk. Az önellátásra csak részben képes, egyedül élő személyek életvitelében szintén lényeges szerepet tölthetnek be ezek a rendszerek, mivel nekik ugyan csupán bizonyos feladatok elvégzéséhez van szükségük támogatásra, viszont ha kritikus szituáció áll elő, gyakran nem képesek segítséget hívni. Jóllehet a TT szempontjából vannak különbségek a fogyatékkal élők és az idősek között, ez a két felhasználói csoport mégis együtt kezelendő. A két kör problémái nagyon hasonlóak: az időseknek is korlátozott képességeik vannak, csakúgy, mint a fogyatékkal élőknek, legyen szó akár kognitív, akár mozgásos vagy más egészségügyi problémákról.

A „mindent átható” informatikának a TT területén háromféle hatókörét különböztethetjük meg, attól függően, hogy a technológia segítségével orvosolt probléma mennyire akut. A három csoport biztonsági kockázatai, mind majd látni fogjuk, lényegesen eltérnek egymástól.

Jeffrey Hightower nyomán [1]

Sürgősségi segítség

A legbelső körbe tartoznak a legfontosabb funkciókkal felruházott, sürgősségi segítséget nyújtó alkalmazások. Ilyenek például az elesés-detektáló rendszerek és a szívbetegek által használt folyamatos vagy időszakos EKG-elemző alkalmazások. Ezek a rendszerek egy átlagos orvosi vizsgálatnál hosszabb ideig monitorozzák a pácienst, és így akár előre is figyelmeztethetik őt és orvosát egy esetleges vészhelyzet bekövetkezésére. Ugyanakkor az az elvárás az irányukban, hogy minden akut problémát jelezzenek, és így helyettesítsék az kórházi orvosi felügyeletet. Az ilyen rendszerek sokszor orvosi rendszereknek minősülnek, és más minőségbiztosítási kritériumok alá esnek. Ha egy előre rögzített alkalmas küszöbértéknél nagyobb a téves kihagyások aránya, a rendszer nem tekinthető megbízhatónak. Mivel minden detektáló rendszer esetében a téves kihagyások számának csökkenésével párhuzamosan nő a téves riasztások aránya, így a fejlesztőknek komoly problémát okoz mindkét jellemző alacsony szinten tartása. Egy otthon használt elesés-detektáló riasztó rendszer esetében, a téves riasztásoknak komoly anyagi következményei vannak, így az olyan országokban, ahol nem a társadalombiztosítás fedezi a tévesen hívott orvosi segítséget, ott igen korlátozott számban használnak ilyen technológiát a magánlakásokban. (Pl. Németországban és Franciaországban közel félezer euróba kerül egy téves riasztás, így ilyen rendszereket csak ápolók által felügyelt intézményekben alkalmaznak.)

Magyar fejlesztések

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Egészségügyi Mérnöki Tudásközpontja több más kutatóintézettel és céggel együtt vesz részt a „CARE - Biztonságos Magánotthonok Idős Személyeknek” c. európai uniós projektben, melynek célja egy olyan intelligens megfigyelő és riasztó rendszer kialakítása, amely támogatja az idős személyek önálló életvitelét. [2] A fejlesztés során Az Osztrák Műszaki Intézet (Austrian Institute of Technology) biológiai elven működő térbeli vizuális érzékelőjét integrálják a finn Exrei cég Everon (riasztási, biztonsági és felügyeleti) rendszerébe, hogy ily módon folyamatosan követhető legyen az idős személy otthoni, elsősorban fürdőszobai viselkedése. A valós idejű információfeldolgozással a váratlan eseményeket (pl. elesést, mozgásképtelenséget) fel lehet ismerni, és azonnal riasztani lehet a megfelelő szerveket.

Bár az idősek a fiatal korcsoportnál kevésbé érzékenyek az adatbiztonsági és a személyiségi jogi kérdésekre, ha az adott szolgáltatás növeli általános biztonságérzetüket, a fejlesztés során fontos szempont volt, hogy a vizuális szenzor ne hagyományos videó képet hozzon létre, és csak a mozgó területeket érzékelje. Az adatok feldolgozása szintén helyben (a szobában) történik, így biztosított, hogy azok nem juthatnak illetéktelen kezekbe. Ahogy azt már korábban említettük, a fejlesztésnél fontos szempont a téves riasztások minimalizálása. A rendszer intézményes keretek közötti alkalmazása esetén is kulcsfontosságú, hogy a személyzet feleslegesen ne siessen az idős segítségére, hisz ebben az esetben elkerülhetetlenül csökken a riasztás jelentősége az ápolók szemében.

Az ambiens rendszerek esetében a végfelhasználókon, jelen esetben az időseken, túlmenően további két felhasználói csoportról beszélhetünk. Az ápolók, illetve a rendszer adminisztrátorai is ugyanúgy használók, csak más-más feladatokkal és jogosultságokkal. Ez utóbbi két csoport határozza meg, és állítja be a működés szabályait (mikor riasszon, mikor ne), de ezeket a szabályokat csak az adminisztrátorok változtathatják meg. Ad hoc módon nem lehet kikapcsolni egy szabályt, ily módon elkerülhetőek a visszakapcsolás elmulasztásából adódó veszélyek. A működés folyamán az ápolóknak lényegesen több kontrolljuk van a végfelhasználók és a rendszer között interakciók felett, mint maguknak a felhasználóknak. A CARE rendszert úgy akarják kialakítani, hogy a dementiás időseket gondozó otthonokban történő használatnál az idős ne tudja ki-be kapcsolni az egyes eszközöket. Ne lehessen véletlenül sem egy szenzort kihúzni a konnektorból, és a kézzel elérhető magasságban lévő egységeknek önálló áramforrása legyen, amelyek automatikusan figyelmeztetik a kezelőket, ha akkumulátoruk lemerülne a közeljövőben. További biztonsági elvárás, hogy a működését biztosító informatikai rendszer ne helyben, az adott intézményben legyen üzemeltetve. A CARE esetén az egyes szobákban felszerelt egységek egy országos központba küldik el GPRS (mobil adatátvitel) segítségével az információt és a központ mobil telefonon értesíti a megfelelő személyzetet. Ha a rendszer detektálja, hogy egy idős elesett a szobájában, elküldi az információt a központnak, amely a beállításoknak megfelelően felhívja azt az ápolót, aki éppen be van osztva az adott személyhez. Ha az ápoló nem veszi fel a telefont, akkor a rendszer a riasztási láncban beállított következő személyt hívja. Amennyiben az illető felveszi a telefonhívást, a rendszer SMS-ben üzenetet küld neki a riasztás tárgyáról (hol, melyik szobában mit észlelt).

A helyi informatikai rendszertől való függetlenség növeli a megbízhatóságot, hiszen az országos GSM hálózat sokkal stabilabb, mint egy helyi, ritkábban karbantartott, bizonytalan külső hatásoknak kitett hálózat. A rendszer architektúrájának velejárója, hogy a működés naplóadatai is egy központi helyen gyűlnek. Így később, ha esetleg valamilyen probléma adódna egy beteg ellátásával kapcsolatban, akár egy jogi eljárásban is felhasználhatóak bizonyítékként. Mivel a riasztást csak a szobában állíthatják le az ápolók (és csak ők), ezért a naplófájlokból pontosan rekonstruálható, hogy mikor regisztrálta a rendszer a balesetet (elesés), mikor kit értesített és az illető mikor ért az adott helységbe segíteni.

Önellátás támogatása

A következő körbe azok a szolgáltatások tartoznak, melyek a hagyományos értelemben vett egészségi állapot szempontjából kevésbé fontosak, mint a sürgősségi segítséget nyújtó rendszerek, ám az életminőségre pozitív hatást fejtenek ki. Az élettel való elégedettség hosszútávon jelentős hatást gyakorol a fogyatékkal élő egészségi állapotára, a „másságának” az elfogadása, a problémájával való megküzdési stratégiáinak sikere nagyban múlik azokon a szolgáltatásokon, melyek időszakos ápolói segítséggel kiválthatóak ugyan, de automatizálva lehetőséget adnak az önálló életvitelre. Ezen alkalmazások egyik legtipikusabb példái a gyógyszeradagoló rendszerek. Általában ugyan nem okoz akkut problémát a téves adagolás, mégis folytonos felügyeletet igényel, ha egy dementiában szenvedő, egyedül élő idős folyton elfelejti bevenni a tablettákat.

A terület biztonsági vonatkozásait legjobban egy negatív példával lehet megvilágítani. Korunk egyik divatos elektronikai berendezése az iPhone nevű „okos telefon”, mely a kommunikációs funkciókon túl a legkülönbözőbb szolgáltatásokat nyújtó programokat is képes futtatani. Erre a platformra is készült gyógyszeradagolást támogató alkalmazás. Ebben a Pillboxer [3] nevű programba beállíthatjuk, hogy mikor milyen tablettákat kell beszednünk, és manuálisan bejelölhetjük, ha bevettük az adott készítményt.

A terméket bemutató honlap alján található apróbetűs megjegyzésből azonban kiderül, hogy az alkalmazás csak abban az esetben figyelmeztet minket arra, hogy mikor kell bevenni egy adott gyógyszeradagot, ha a program éppen fut a telefonon. Mivel az iPhone platformján egyszerre csak egy alkalmazás tud futni, ezért ha telefonnak éppen más funkcióját használjuk, akkor nem kapunk figyelmeztetést. Mivel a termék neve is azt sugallja, hogy a program egyik fő funkciója az adagolás, így a figyelmeztető a funkciót jogosan várja el a felhasználó a programtól. A programot csak olyan felhasználók tudnák biztonságosan használni, akik nem felejtik el elindítani az alkalmazást a telefonjukon és csak időszakosan lépnek ki belőle, de utána újraindítják. A Pillboxer a felhasználó aktuális tevékenységétől független adagolási figyelmeztetések szolgáltatásának hiányában nem tekinthető biztonságos támogató technológiának, hisz éppen azt a képességet várja el a felhasználótól, amelyben deficittel rendelkezik.

Komfort növelés

A harmadik körbe azok az alkalmazások tartoznak, melyek nem létfontosságúak, és az önellátáshoz sem feltétlenül szükségesek, egyszerűen csak a fogyatékkal élők komfortérzetét növelik. Biztonsági szempontból ezek iránt az eszközök iránt a legalacsonyabbak az elvárások. Ilyenek például azok a speciális mobiltelefonok, melyeket időseknek fejlesztettek ki. Ugyan bizonyos fokú függőség az ilyen technológiák irányába is kialakul, de ha éppen nem elérhető egy ilyen szolgáltatás, (pl. lemerült a telefon), akkor sem veszélyezteti a felhasználót a technológia hiánya.

Mobilitást segítő intelligens alkalmazások

A sérült és rászorult emberek önálló életvitelének talán egyik legfontosabb tényezője az autonóm helyváltoztatás képessége. Nem csak kényelmi kérdésről van szó, hanem általános emberi alapjogról, amelybe beletartozik a szabad életvitel lehetősége és az emberi méltóság is. [4] Ez utóbbi különösen fontos az alapvető biológiai szükségletek fényében. A következőkben tehát a helyváltoztatással kapcsolatos támogató technológiákat tekintjük át biztonsági szempontból. Először általánosan tekintjük át a lehetséges biztonsági kockázatokat, majd konkrét megoldásokkal illusztráljuk a biztonsági tényezőket.

Nem kétséges hogy a mobilitással kapcsolatos támogató technológiák biztonsági kérdései különösen fontosak, hiszen a helyváltoztatás még egy ép ember számára is potenciális kockázatokat (pl. ütközés, elesés) rejt magában. Hatványozottan jelentkezik a kockázat akkor, ha a felhasználó valamilyen speciális igényekkel bír életkora, egészségi- vagy mentális állapota miatt. [5] A kockázat leginkább három forrásból táplálkozik:

a felhasználó által kezdeményezett akciókból, amelyek téves helyzetértékelésből vagy beavatkozásból származnak, amelybe beletartozik a felhasználó esetleges fogyatékossága (pl. kézremegés) miatt fellépő beavatkozás is
a támogató technológiára visszavezethető kockázatokból, amelyeknek hátterében tervezési hiba vagy meghibásodás állhat
előre nem látható eseményekből, amelyek ellen sem a felhasználó sem a technológiába épített biztonsági rendszerek nem képesek teljes mértékben védekezni.

Természetesen a rendszerek tervezésekor mindhárom forrásból származó kockázat minimalizálására kell törekedni. A konkrét megoldások attól függenek, hogy a helyváltoztatás milyen eszközzel, illetve milyen sebességgel történik. Ebben a cikkben alapvetően két eszközcsoportra, az intelligens kerekesszékekre, illetve az átalakított személyautókra fogunk koncentrálni, mert ezen eszközökben jelennek meg leginkább az információs és kommunikációs technológiákra épülő segítő megoldások, illetve ezen eszközökkel kapcsolatban jelentkeznek magasabb biztonsági kockázatok a beépített meghajtás miatt. Fontos ezért megjegyezni, hogy a beépített intelligencia mindig szoros együttműködésben kell, hogy működjön a felhasználóval, az irányítást soha nem vehetik át teljesen. Lássuk tehát, hogyan jelennek meg a fenti kockázatok a mobilitás témakörében:

Felhasználói beavatkozásból származó kockázatok: Akár ép, akár sérült felhasználóról van szó, mindkét esetben fennáll a téves beavatkozás lehetősége, amelyet lehet csökkenteni, de teljesen kizárni nem lehet. Épületen belüli helyváltoztatásnál például az épített környezet elemeivel való ütközés vagy szintkülönbség figyelmen kívül hagyásából adódó balesetek jelentkezhetnek, de ugyanúgy fontos figyelembe a venni más emberekkel való ütközés lehetőségét is. Különösen ott jelentkezik ez a probléma, ahol esetleg több felhasználó is hasonló eszközöket használ, mint például egy idősek otthonában. [6] Természetesen minél magasabb a helyváltoztatási sebesség, annál magasabb a kockázati faktor. Pontosan emiatt nagy felelőssége van a felhasználóval kapcsolatban levő orvosnak és egészségügyi személyzetnek, hogy a felhasználó képességeinek leginkább megfelelő eszközt biztosítsák számára. Beépített elektronikával rendelkező eszközök esetében lehetőség nyílik például az eszköz menetdinamikai tulajdonságainak (pl. sebesség, gyorsulás) testre szabására is, amellyel az eseteges kockázatok csökkenthetőek. Bizonyos esetekben (pl. elektromos kerekesszék) arra is van példa, hogy az eszköz képességeit csak kísérő jelenlétében lehet kihasználni.
Támogató technológiára visszavezethető kockázatok: Mivel a TT-nak a felhasználó áll a középpontjában, a velük kapcsolatos kockázatokat különösen nagy fontossággal kell kezelni, hiszen szélsőséges esetekben emberi életek is veszélybe kerülhetnek. A gyártók igyekeznek a technológiából fakadó kockázatokat a minimálisra csökkenteni, hiszen akár a jogi felelősségük is megállapítható, amennyiben egy nem kívánt esemény történik a termékük használata közben. Különösen igaz ez a mobilitást segítő eszközök esetében, ahol fokozottan áll fenn a harmadik félnek történő károkozás lehetősége is. Ez beláthatatlan következményekkel járna a gyártó számára, amennyiben bebizonyosodik, hogy a baleset az eszköz hibájából történt.
Előre nem látható események: Ahogy a neve is mutatja, talán az egyik legnehezebben tervezhető kockázatforrás. A gyártók ezért egyrészt arra törekszenek az eszköz tervezésekor, hogy figyelembe vegyék annak speciális használati körülményeit (speciális higiéniai igények, esetlegesen korlátozott felhasználói készségek), másrészt hogy az eszköz minél nagyobb toleranciával viselje a környezeti behatásokat (pl. ütés- és nedvességálló burkolat, tartós kezelőszervek).

Az elméleti bevezetés után lássuk tehát, milyen biztonsági kockázatok jelentkeznek az információs és kommunikációs technológiákra épülő mobilitást segítő technológiák két fontos alkalmazásánál.

Kerekesszék

Kerekesszékeket, és azon belül elektromos meghajtással is rendelkező székeket már régóta alkalmaznak. Azonban újabban erre a területre is betört az eletronikai fejlődés és az eszközök a helyváltoztatás lehetőségén túl, egyre több funkcióval segíthetik az arra rászorulókat. Összefoglaló néven szokás ezeket az eszközöket „smart wheelchair” azaz intelligens kerekesszék néven is illetni. Lássuk tehát, mely fő funkciókat láthatnak el.

Helyváltoztatás: A síkban történő mozgás természetesen már régóta lehetséges az elektromos kerekesszékek segítségével, azonban az utóbbi évek fejlesztései lehetővé ették a szintbeli akadályok, például lépcsők leküzdését is. Ez azonban nem lenne lehetséges beépített intelligencia és érzékelők nélkül, hiszen az épített környezet igencsak változatos lehet és a kerekesszéknek egyszerre kell felismernie a környezeti akadályokat és „tisztában lennie” azzal, hogy milyen dinamikus mozgásokra van lehetősége az adott felhasználóval. Ezt a célt tűzte ki például a „Galileo” névre keresztelt, egyelőre fejlesztés alatt álló platform, amely sokkal nagyobb függetlenséget biztosít a használójának. Nem csak hogy a felhasználó vertikális mozgatására képes, hanem sokoldalúan változtatható meghajtásának köszönhetően bonyolult geometriájú lépcsők megmászására is képes. [7] Ugyanakkor nem szabad elhallgatni azt a tényt, hogy hasonló próbálkozások már korábban is történtek, például a Johnson & Johnson iBOT-jával, ám főleg financiális nehézségek miatt az eszköz forgalmazását később beszüntették. Nem kell valószínűleg ecsetelnünk annak következményeit, amennyiben bármilyen okból kifolyólag az eszköz elvesztené stabilitását lépcsőmászás közben, ez súlyos sérüléseket okozhat nemcsak a közvetlen felhasználónak, hanem a közelben tartózkodóknak is.
Navigáció: Bizonyos, főleg időskori dementiában szenvedő vagy értelmi fogyatékos felhasználók esetében segítséget kell nyújtani a tájékozódásban is. Erre is már sok megoldás született az egyszerű infrakamerán és fényvisszaverő vezetőcsíkon alapuló rendszerektől kezdve a beépített térképpel rendelkező székeken át az öntanuló, a környezetet folyamatosan feltérképező eszközökig. Különböző technológiai háttér állhat rendelkezésre a navigáció segítésére (beépített szenzorok, WiFi, GPS), azonban ezek közös jellemzője, hogy nagyban függenek a térkép minőségétől. Talán elsőre csak kellemetlenségnek tűnhet a rossz helyre történő navigáció, azonban ha figyelembe vesszük, hogy ezen felhasználók esetleg rendszeres orvosi segítségre szorulnak, máris nyilvánvalóvá válnak a kockázatok. Amennyiben az eszköz külső rendszereket is használ a navigáció segítésére, úgy annak megbízhatósága is befolyásolja az eszköz biztonságát.
Akadályfelismerés és –elkerülés: Ezek a rendszerek két fő információforrásból táplálkoznak. Egyrészt a navigációs rendszerekhez hasonlóan egy beépített térképpel rendelkezhetnek, amely tárolja a környezetben fellelhető (fix) akadályok helyét, másrészt aktív vagy passzív szenzorok segítségével érzékelnek váratlanul felbukkanó akadályokat. Ahogyan látni fogjuk a gépjárművekbe épített parkolássegítő rendszerek kapcsán, a legnagyobb biztonsági kockázatot azok a helyzetek jelentik, amelyekben a rendszer nem ismer fel egy akadályt. Ez nem csak a felhasználóra jelent közvetlen veszélyt, hanem a környezetére is, hiszen az akadály maga egy másik ember is lehet.
Speciális vezérlési lehetőségek: Nagyon sok lehetőség áll már rendelkezésre, hogy a felhasználó képességeinek leginkább megfelelő módon vezérelje az intelligens kerekesszéket. Léteznek már szemmozgással, hangvezérléssel, be- és kilégzéssel, izomtónussal (EMG-vel) valamint arcmimikával irányítható rendszerek is. Bizonyos esetekben a felhasználónak kalibrálnia kell ezen rendszereket, hogy a saját képességeihez szabja őket. Azonban a biztonság szempontjából ezek egy közös kockázatot hordoznak: mind ki vannak téve a felhasználó általi akaratlan működtetés lehetőségének. A fő ok, hogy olyan biológiai funkciókra épülnek, amely minden emberben, legyen ép vagy fogyatékossággal élő egyaránt, akaratlanul is működésbe léphetnek. Különösen nagy koncentrációt igényel tehát a felhasználó részéről, hogy ellenőrzése alatt tartsa őket. Gyakori megoldás tehát, hogy a kiadott parancsot meg kell erősíteni, hogy az valóban végrehajtásra kerüljön, ám egyrészt ez sem zárja ki teljesen az akaratlan működtetés lehetőségét, másrészt nagyban nehezíti az eszköz használhatóságát.
Környezetirányítás: Sok esetben a környezetben található eszközöket és berendezéseket is lehet a kerekesszékről vezérelni. Ezek biztonsági vonatkozásairól az ambiens rendszerekről szóló fejezetben már bővebben szóltunk.

Gépjárművek

Különös fontossága van a biztonságnak a gépjárművekbe szerelt támogató technológiák területén. Átalakított járművek már régóta léteznek fogyatékossággal élő emberek számára, azonban az utóbbi időben az elektronikai eszközök terjedésével, ezen a területen is megjelentek az információs technológiákra épülő eszközök. Míg a mechanikus megoldások biztonságával kapcsolatban évtizedekre visszanyúló tapasztalat gyűlt össze, addig az elektronikus eszközök alkalmazása még viszonylag rövid időre tekint vissza, ezért az üzemeltetésükkel és használatukkal kapcsolatban is kevesebb tapasztalat gyűlt össze.

Nagyon hasonló tényezőket kell ebben az esetben is figyelembe venni, mint a kerekesszékek esetében, azonban a jóval magasabb potenciális sebesség miatt a kockázatok hatványozottan jelennek meg. Érdemes megjegyezni azonban, hogy míg a kerekesszékek esetében kizárólag speciális igényekkel rendelkező felhasználókról beszélhetünk, addig a gépjárművek kapcsán talán lazítani kell a támogató technológiák fogalmának „sérült”-centrikus meghatározásán. Különösen amiatt, hogy az utóbbi időben egyre több olyan IKT-ra épülő technológia jelenik meg a gépjárműiparban, amelyek ugyan elsősorban az ép embereket célozzák, ám kétségtelenül a speciális felhasználói csoportok (pl. idősek) is hasznukat vehetik. Nem is beszélve arról a tényről, hogy sok megoldás a hivatásos gépjárművezetők (kamion- és buszsofőrök) életét is megkönnyíthetik.

A következőkben ismertetünk két olyan megoldást, amelyek az utóbbi időben jelentek meg és különös biztonsági jelentőséggel bírnak.

Távolságtartó sebességautomatika: Talán ez az a mára megvalósult rendszer, amely a legnagyobb mértékben képes az autó működésébe beavatkozni. A rendszer lényege, hogy az autó szenzoraival érzékeli, amennyiben a saját és az előtte haladó jármű sebességkülönbsége túlságosan nagy és adott esetben akár állóra fékezve az autót megakadályozza az összeütközést. Az ilyen nagy mértékben beavatkozó rendszerek közös hátránya azonban, hogy elaltathatja a vezető figyelmét, aki így túlságosan rábízza magát az elektronikára. Kínos példa mutatja ugyanakkor, hogy ezek a rendszerek sem mindig megbízhatóak. A Mercedes az S-osztályú limuzin bemutatásakor akarta demonstrálni, mennyire hasznos lehet egy ilyen rendszer a ráfutásos balesetek megelőzésében, ám a rendszer nem volt képes az akadályt időben felismerni és a járművet vezető újságíróval a fedélzetén az előtte álló autóba csapódott. Személyi sérülés szerencsére nem történt, ám a gyár később kínos magyarázkodásra kényszerült különösen amiatt, hogy az újságíróval közösen megpróbálták az ügyet a szőnyeg alá söpörni. [8]
Parkolássegítő rendszerek: A ’90-es évek elején még a sci-fi kategóriába tartoztak ezek a megoldások, de mára több gyártó is előrukkolt a piackész megoldásaival. A rendszer fő funkciója, hogy egy parkolóhely közelében az autó szenzoraival felméri a parkolóhely méretét, majd a megfelelő kormánymozdulatokkal a helyére irányítja az autót úgy, hogy a sofőr vezérli közben a féket. Probléma ugyanakkor, hogy bizonyos rendszerek csak párhuzamos parkolásra képesek. Bár egy ilyen rendszer minden felhasználónak segítség lehet, pl. egy nehezebben mozgó idős vagy sérült embernek nem kell feltétlenül kitekert testhelyzetben elvégezni a parkolási műveletet, ugyanakkor a megbízhatósággal még vannak gondok. Többször lehetett olvasni olyan esetről, amelyben az autó vagy csak túl távolt állt meg a járdaszegélyről, vagy ennél rosszabb is történt: beleütközött parkolóhelyet körülvevő akadályokba. Belegondolni is félelmetes, mi történhet hasonló esetben, ha az akadály történetesen egy ember vagy babakocsi lenne.

Természetesen ennél sokkal több megoldás létezik már akár az autógyárak rajzasztalain, akár prototípusok formájában, ezek azonban - főleg technikai nehézségek miatt - még nem jelentek meg. Kiemelkedik talán ezek közül az autonóm módon közlekedő járművek köre, amely közvetlen emberi beavatkozás nélkül képes közlekedni. Sőt, az USA Védelmi Minisztériuma által finanszírozott DARPA Urban Challenge-en résztvevő járművek már egy szimulált városi környezetben is meglehetős biztonsággal - bár igen lassan - közlekedtek.

A hasonló rendszerek elterjedésének azonban nem csak technológiai akadályai vannak. Említettük korábban a felhasználói beavatkozás szükségességének, valamint az autógyárak jogi felelősségének a kérdését. A repülőipar számos incidense és balesete már jóval korábban rávilágított arra, hogy az ilyen szinten beavatkozni képes rendszerek nem csak, hogy csökkentik a felhasználó figyelmét, hanem bizonyos esetekben, emberi hibázásra hivatkozva meg is akadályozzák a közbelépés lehetőségét. Amennyiben hasonló rendszerek széles körben terjednének el, úgy a hasonló incidensek kockázata is megnőhetne. Különösen fontos ez a kérdéskör speciális felhasználók esetében, akik, mint ahogy a bevezetésben említettük, egy rendszerhibából fakadó vészhelyzetet is nehezebben tudnak esetleg elhárítani.

Cikkünkben megpróbáltunk némi bepillantást nyújtani a ma csúcstechnikát képviselő TT biztonsági vonatkozásaiba. Kiemeltük a felhasználó és az eszköz kapcsolatában az interakció kontrollálásának a szerepét, illetve ennek a hiányát. Külön kitértünk az intelligens környezetekre, mint a TT egy speciális területére, valamint a mozgást, mobilitást segítő alkalmazásokra. Ahogy az ilyen alkalmazások a kutató-laboratóriumokat maguk mögött hagyva megjelennek a mindennapi életben, munkafolyamatokat elvégezve, döntéseket átvállalva segítségre szoruló felhasználóiktól, egyre nagyobb hangsúlyt kapnak majd a biztonsági megfontolások, hisz mind a mobilitást segítő, mind a sürgősségi rendszerek esetében a biztonságos működés kritikus tényezője az ilyen rendszereknek.

Irodalom

[1] Laufer, L. (2006) Jelentés a 'Pervasive Health 2006' konferenciáról. Konferencia
Tudásbank: http://www.konferencia-tudasbank.hu/reports/view/22
[2] http://care-aal.eu/
[3] http://pillboxer.com/
[4] Simpson, R. 2005. Smart wheelchairs: A literature review. Jrnl Rehabilitation Res. &
Dev. 42(4):423–436.
[5] Lankenau, A., Röfer, T. (2000). Smart Wheelchairs - State of the Art in an Emerging
Market. In: Zeitschrift Künstliche Intelligenz 4/00. Schwerpunkt Autonome Mobile
Systeme. Fachbereich 1 der Gesellschaft für Informatik e.V., arenDTaP. 37-39
[6] Mortenson,W.; Miller, W.; Boily, J.; Steele, B.; Crawford, E.; and Desharnais, G. 2006.
Overarching principles and salient findings for including in guidelines for power mobility
use within residential care facilities.
[7] http://www.galileomobility.com/
[8] http://totalcar.hu/magazin/kozelet/sclassecrash/